Szösszenetek

Jelentem alássan, elköltöztem!

Ha szeretnéd olvasni a blogom, akkor mail-ben kérhetsz meghívót! 

Nagoyn boldog születésnapot kívánok Ana Olijának!

 

Tegnap este a budin ülve találtam rá ezekre a sorokra...

Anya a férjnek:

Ez a gyerek teljesen kibírhatatlan. Ma összetörte azt a kristályvázát, amit a tanítványaidtól kaptunk nászajándékba. Amit csinál, az néha már gyötrelmes.

Apa:

Persze, hogy gyötrelmes, ha egyszer gyötrelemmel jött a világra is...aztán rövid előadást tartott egy héthónapos, de nyolcadik hónapját még be nem töltött gyermek aktivitásának jellemzőiről: most éppen abban a korban van....Az ő aktivitási szükségletét nem szabad korlátozni. Érted?

Anya:

Nem. Könnyű tanácsokat adnod, meg utasításokat mikor naphosszat nem vagy itthon. Ha reggeltől estig nekedkellene gondoznod a gyermeket, biztosan másképp beszélnél. Engem bizony nagyon bánt az a drága váza. Anyámnak igaza volt, mikor azt mondta, hogy a gyerek manapság annyiba kerül, hogy csak a sociális bizottságok képesek eltartani őket.

Apa:

És te inkább anyádra hallgatsz, mint rám?

Anya:

Ő legalább tapasztalt. Három gyermeket nevelt fel.

Apa:

Na és a gyermekpszichológiát és modern nevelési módszereket ismeri? Vajon tudja-e, hogy minden gyermek önáll személyiség? Majon tudja -e, hogy az egypetéjű ikreket is különböző módon kell nevelni?

Anya:

Szerencsére nem tudja. Csak azt tudja, hogy a gyerek kezdetben szereti, aztán elítéli, a végén meg elfelejti szüleit.

Apa:

Ezt a bölcsességet az anyád valami női lapból olvashatta, amelyik leveseskanállal méri a tanácsokat, de sajátmaga csak kávéskanállal hajlandó elfogadni. A nevelésnek az a leggyengébb oldala, hogy a nevelők gyakran tiltanak, szidalmaznak, vagy testi fenyítéshez folyamodnak. A nevelőnek példaképnek kell lennie, nem parancsosztogatónak. Nagyon kevés anya jó nevelő. Amikor lányukat kioktatják az életre, általában azzal kezdik, hogy milyen tudatlanok voltak ők maguk annak idején. És a nők egyformák, éhány kivétellel, akik még egyformábbak.

Anya:

Hát persze, utálatos, nyavalyás teremtmények vagyunk...

Apa:

Nem rád értettem. Te ragyogó nő vagy. Nem azért vettelek el, hogy kijavítsam a hibáidat, hanem...hanem...

Anya:

Hanem miért?

Apa:

Hát...ennek több oka is van. Minden egészséges férfi vágyik feleségre - mégpedig lehetőleg a sajátjára. Ezenkívül...na de nem akarok senkit se vádolni. Alszik már a gyerek?

Anya:

Valószínű, mert a hálóból semmi sem hallatszik.

Apa:

Megmérted ma a súlyát?

Anya:

Meg.

Apa:

És a hosszát?

Anya:

Megmértem, megmostam, megetettem, levetkőztettem, felöltöztettem, aztán megint felöltöztettem. Négyszer ült bilin, babrálta a lábujjait, vizsgálta a köldökét, ivott négy pohár gyümölcslevet, egyet a ruhájára öntött, csúszott, mászott, felállt, bőgött, nevetett, és -összetörte a kristályvázát. Kérdezz még valamit! Az isten szerelmére kérdezz még valamit, hogy megnyugodjon a lelkiismereted!

Apa:

Ne kiabálj, Anna!

Anya:

De kiabálok. Jogom van kiabálni!

Apa:

Fogd be a szád! Ezt én mondom!

Anna elhallgatott, és csak pityergett. Fáradt volt. Szemhéjára sötét árnyak ületk. Fokozatosan köznapi családanyává vált, akinek foglalkoztatásáról a gyerek és nevelési szenvedélyétől fűtött férje gondoskodott.

Mai nap eléggé mozgalmasan telt. Lola szobájának ugrottam neki, elhúztuk az ágyat, meg mindent, hogy a "véletlen" lepottyant játékokat, egyebeket összeszedjük. Később főzés volt, gulyás leves volt az alábbi, kisvaxtól jól ismert molnárka tésztájából készült kakaóskiflicskékkel.

 

 

De hogy a mai nap se maradjon anyósos sztori nélkül, épp füvet nyírtam, mikor kitolta nagyra nőtt p...csáját és csípőre (hahaha nincs is neki) tett kézzel kérdezte, a maga kis fellengzős, bunkó hangján, hogy "ez le van neked nyírva?"...hát mondom ja. Félpercenként kiesik a kereke a fűnyírónak, menet közben leesik a fűgyűjtője, majd még azon leszek, hogy fél centisre sikerüljön mindenhol levágni. Közli, hogy locsoljam meg és utána ugorjak neki a fűnyírásnak...Mi a f...ért nem csinálja ő, ha ennyire profi benne?????????? Magyarázni azt nagyon könnyű az ajtóból, próbálja megcsinálni... 

Egyre jobban kezdem érezni, illetve lassan tényleg elhinni, hogy az mennyire nincs megbecsülve az anyaság. Nem tudom máshogy megfogalmazni. Egyre-másra látom a legyintéseket, hallom a "jaaa te csak otthon vagy a gyerekekkel?" kérdéseket, hol felém irányozva, hol pedig fél füllel elkapott beszélgetésekben. Pajtásom csak rátett egy lapáttal. Ne csodálkozzunk hát, hogy az ilyen bunkó emberek nyomására sokan elgondolkodnak, azon, hogy mi értelme egyáltalán annak, hogy itthon maradjanak az anyák a gyerekeikkel...A politikusokon már meg sem lepődöm, nem akarom sem a gyes, sem a gyed összegét, illetve kevésségét taglalni vagy bővebben kifejtegetni. Csupán megrökönyödésemnek szeretnék hangot adni, hogy anyatársak mennyire elfelejtik azt, hogy mit jelent itthon lenni egy, kettő vagy még több gyerekkel. A férfiaktól már megszokta az ember, na de anyáktól...hova lesz a világ??? Szerencsére, mint máshol, itt is vannak kivételek, de hadd említsem a legutóbbi példát...ki más is lehetne, mint pajtásom, a filozófusok és a pedagógusok ötvözetének gyöngye, aki természetesen a gyermeklélektanban is nagyon jártas, mint megannyi más témában, mondhatnám nincs olyan téma vagy fogalomkör, amihez ne értene...Szegénykém jajjgatott tegnap, hogy felkiabálták délután 4kor a gyerekeim. Mert szegényke nem aludt semmit éjjel a melegtől, volt vagy hajnali 1, mire elaludt. Én meg halkan meg mertem jegyezni, nem kontrázás képp, csak próbáltam tudtára adni, hogy milyen pokoli hőség van a tetőtérben, szóval megjegyeztem, hogy én is csak fél 3 körül tudtam elaludni...Na erre jött a kontra: "Kislányom, de te nem kelsz hajnali 4 órakor!"...rekontra: "Nem, én háromnegyed 5kor kelek mostanában minden nap és nem azért nem tudtam fél3ig aludni, mert addig neteztem (mert ő azért nem alszik legtöbbször, mert ultizik neten, aztán meg sír, hogy fáradt), hanem azért, mert hőség volt, Lola félóránként jött, hogy pisilni kell, kakilni kell, szomjas, melege van, stb...." ...és én még csak le sem fekhetek csak úgy aludni amikor épp elálmosodom, öntöm magamba uram éjszakás hetéről maradt energiaitaljait, csak, hogy el ne aludjam, miközben Domi a lábamnál játszik...Mert anyának lenni jó és kifizetődő dolog. Anyának lenni jó, mert egész nap talpon lehet, egész nap cincálhatja ide-oda a gyerekeit, miközben kézzel-lábbal pakolja be a mosógépet, szájjal tereget, könyékkel fog meg dolgokat, egész nap ronggyal a kezében szaladgálhat, nehogy a falra kent kaja vagy túrórudi vagy tudomisén rászáradjon a falra, egész nap vigyáznia kell, hogy nehogy véletlen egy kés úgy legyen bárhová letéve, hogy annak a végét legifjabb elkapva elsomfordáljon a legtávolabbi sarokba, hogy utána letesztelje mennyire éles a kés, nehogy felmásszon az asztalra, a lépcsőre, a szekrény tetejére, nehogy kinézzen az emeleti nyitott ablakon, nehogy lefigyeljen az emeleti korlát legtetejéről...mert mindez nem megerőltető. Anyának lenni jó, mert fizikailag és szellemileg a nap végére úgy lefárad az ember, hogy átesik a ló tulsó oldalára és a fáradtságtól már elaludni is fáj. Nem utolsó sorban anyának lenni jó, mert imádom a gyerekeimet és minden együtt töltött, néha fárasztó perc boldogság velük...De anyának lenni minden bizonnyal nagyon is kifizetődő, mert csak úgy dől a lóvé, míg itthon meresztjük a seggünket, semmit sem csinálva. Mert nagyon úgy tűnik, hogy egyesek, sőt kettesek és hármasok is így látják az anyaságot. És az a legelszomorítóbb a dologban, hogy akárhogy igyekszem, ezek az emberek nem látják be, hogy nem fenékig tejfel. De a legesleggszomorúbb az, amikor egy háromgyerekes anya kérdőjelezi meg az ember fáradtságát. Sokszor már tényleg robotnak érzem magam, olyan robotnak, akinek a házimunkán és a gyereknevelésen kívül másból nem áll az élete. Talán azért is az általam érzett bazi nagy fáradtság, mert én itt nem otthon vagyok, ezért kénytelen vagyok megállás nélkül pakolni a gyerekeim után a földszinten. Amint ledobnak bármit és otthagyván azt tovább állnak, már megyek is és szedem is fel utánuk. Tudom, hogy ez nem megoldás, tudom, hogy bőven elég volna a nap végén összepakolni a széthagyott és széthordott játékokat, de én ezt nem tehetem meg, mert akkor rögtön kapom a fejemhez a dolgokat anyósomtól. De az egészben az a lényeg, hogy látszata ugye nincs az állandó pakolászásomnak, mert amint felszedek egy "leejtett" dolgot, két méterrel odébb már pottyan is a másik. Így hát valóban nem látszik, hogy mit csinálok egész nap. De egy sorstárs, egy anya ezt megérti és átérzi, nem még belerúg a másikba kettőt. Csak az nem érti meg ezt, akinek ebben nem volt része. Akkor lehet következtetni, hogy mennyire volt anya pajtásom. Balázsom a nagynénjéhez ment, ha nem értette a házifeladatot, ott evett, ott ivott, ott játszott, míg anyós élte a saját kis kötözgetős, horgolgatós, olvasgatós, nemtörődöm kis életét. Így persze, hogy nem lehet fáradt az ember. A szó szoros értelmében nem volt gyereke, aki beosztotta volna minden egyes percét, nem volt, akihez igazódnia kellett volna. Balázsom elmondása szerint újszülöttként is álom gyerek volt. Hát persze: rászoktatták a háromóránkénti, később 4 óránkénti szigorú evési rendre, nem volt dajkálás, nem volt símogatás, evés után alvás következett, ha akarta, ha nem, így nem csoda, hogy néhány hetesen már önállóan, sírás nélkül aludt el. Megszokta, hogy hiába sír, senki nem ugrik meglesni, hogy miért sír. Mindenki eldöntheti, hogy melyik az anyaság. Mikor azért van otthon az ember a gyerekeivel gyed-en, gyes-en, hogy minden igyekezetével azon legyen, hogy minél boldogabb gyerekkort biztosíthasson a csemetéinek vagy mikor azért marad otthon az anya, hogy így nyerjen x évet, amit ellébecolhat, annélkül, hogy a gyerekeinek az igényeivel egy percig is őszintén foglalkozna...

Jöttem picit bepótolni :)

Próbálom rövidre fogni...Lolának alul négy foga mozog, abból egy nagyon-nagyon-nagyon, a mellette lévő csak nagyon-nagyon, a másik kettő eléggé, fent egy pedig kicsit...Domimnál rájöttem, hogy lehet lecsitítani, mikor hisztizik. Pofon egyszerűen. Hirtelen mozdulattal....na neeem, nem kap maflást vagy ilyesmi :D szóval hirtelen mozdulattal a fülem mellé kapom a kezem, mintha hallanék valamit és mondom neki, hogy hallga (hallgasd), mi ez?...erre ő rögtön csendben marad, a mutató ujját a füle mellé emeli és visszakérdez, hogy "ha?"... :D Nagyon édes...ezzel a módszerrel együtt jött a lehiggadás is, mármint részemről. Ez a szörnyű hőség még mindig kikészít, erőm nincs semmihez, nem vagyok én nyári csaj, inkább az áprilisi tavaszt szeretem, még ha azt szeszélyesnek mondják is...igaz én is szeszélyes vagyok, talán ezért imádom. Domika egyébként nagyon ügyesen iszik egyedül pohárból, mostmár önállóan osztogatja a puszikat, nagy előszeretettel puszilgatja a cicimet, de ha mondom neki, hogy hamizzon belőle, akkor is egy cuppanóst nyom rá...úgy tűnik, hogy elfelejtette, hogy néhány hónappal ezelőtt még szopizott. Kár :(((( Végre visszajött az étvágya, ma délután uzsira két hagymás tojást lazán bevert a lelkem. A dinnyét csak úgy tömi magába, ugyanígy van bármi nemű szalámival, felvágottal. Az edámi sajt nem a kedvence, erre rá kellett, hogy jöjjek a napokban. Ismét visszakaptam jólevő poronytomat. Ugyanez Loláról még mindig nem mondható el. Vajjal odáig sikerült jutnunk, hogy pirítóson megeszi. Mániája mostanában, az, hogy "anya kérek egy kis csemegét!"...sejthető kitől látja. Elegem van a napi csemegézésből. Ne az édességtől gyarapodjon már basszus. Általában vanitthon mindig valami édesség, de egyáltalán nem volt napi szintű nálunk a finomság osztás. A csemege inkább kimerült a gyümölcsökben, max túró rudiban. Nagyon nem tetszik ez nekem, de nem tudok mit tenni, mert ha nem adok, akkor anyósom tuti, hogy ad neki valamit.

Balázs...Balázstól megsértődésem napján jött egy sms, miután telefonon nagyon rideg voltam vele. Ez állt benne: "Nagyon istenien finomat főztél kis szívszerelmecském. Imádlak ki tubicám, te egyetlen tubarózsa szálacskám. Szeretlek, puszi..."...Lehet erre nem megbocsájtani? :D Orvoshoz nem jutottunk még el, szerdán elvből nem indulunk el, mivel szerda itt piac nap, akkor jönnek a környező falvakból az emberek, s ha már itt vannak, megszállják az orvosi rendelőt, a postát, az otp-t és egyéb bankokat, a gyógyszertárat és a boltot is. Ma meg délután van rendelés, Balázs délutános. A folt enyhült a hátán neki. Holnap vissza kell mennie a vérvételi eredményekkel a belgyógyászatra, nagyon remélem, hogy semmi rosszat nem találtak. A sima vérképe gusztustalanul tökéletes :D Egy darab csillag sincs rajta!!!!!! Ilyet még sosem láttam. A másikhoz meg nem értek. Na hát röviden ennyi, mindjárt teszek fel egy szédülős-Domis videot :)

Nem elég ez a dög meleg, a mostanság állandóan visító gyerekeim, még uram is az idegeimmel játszik. Komolyan mondom, most ott vagyok, hogy fogom a cókmódom és el innen. Megértem én, hogy délutános, este 11kor ér haza, éjfélig tévézik...na de az, hogy mindjárt délelőtt 11 óra van és még mindig alszik, pláne úgy, hogy tudja jól, hogy bőrgyógyászatra kellett volna menni, na ez már nekem is sok. Ebből már nagyon rég elegem van. Mindhárman alkalmazkodjunk hozzá, az ő 3 műszakjához, amit mellesleg ő választott saját magának, kismillió egy műszakos állást találhatott volna, de nem, neki a szutyok DHL-nél kellett elhelyezkednie. Ez egy dolog. A másik meg az, hogy nem várhatja el sem tőlem, sem a két gyerektől, hogy lábujjhegyen járkáljunk, mert neki szüksége van a napi 12 órás alvásra. ELEGEM VAN, csupa nagybetűvel. Könyörögni kell neki szó szerint, hogy másszon ki az ágyból, mert ugye itthon is dolog van, én meg még mindig egy itthon ülő, seggetmeresztő anyuka vagyok, akinek a gyerekeiből ki lehet venni az elemet és betenni őket a sarokba, ha én azt úgy kívánom. Na elmondom, hogy este 10kor volt kb tévé és villanyoltás. 11előtt megérkezett uram, aki bekapcsolta a tévét. Nem volt halk. Éjfélkor lekapcsolta, ekkor rázendítettek a környék kutyái, gondolom megint akkor indult útnak a tolvaj banda a környéken. Egy óra múlva elhallgattak a kutyák a hátsó utcából, ekkor tőlünk keletre kezdtek bele a vonyításba, majd sorra szólaltak meg a riasztók. Mikor ennek végre vége lett, elaludtam, ekkor jött Lolám, hogy neki pisilnie kell. Később ismét jött, hogy szomjas, mindeközben az álló levegő és a kibírhatatlan meleg, egyszóval volt vagy fél3, mire elaludtam, és Domim 5.16-kor ébresztett. Azóta ébren vagyok, megjártam a boltot, a zöldésgest, kész van Balázsnak a kaja, mert ugye délutános és ilyenkor már délre mindennel készen kell lennem, már kétszer ettek a gyerekek, Domi kétszer betojt, és még mindig nem alszom? Hát ez hogy lehet? Talán mert én is a sok millió-milliárd emberhez tartozom, aki elfogadja, hogy gyerekei vannak és a gyerekeket nem lehet a saját igényeinkhez igazítani?! Nem vagyok biztos benne, hogy Balázs érett a gyerekre, sőt nemcsak a gyerekre, hanem egyáltalán a családi életre. Eddigi életéből 20 évet biztosan átaludt. Mesélte, mikor éjszakás volt, akkor reggel hazajött az éjszakás műszakból, lefeküdt, felkelt egyszer enni, és csak este 7kor ébredt fel, akkor is csak azért, mert már készülődnie kellett, hogy 9kor tudjon indulni dolgozni...Persze akkor még nem voltunk neki. De ez van...ez az én sorsom. Talán sokat várok el tőle és én vagyok az önző dög, aki kicsit többet akar belőle, amikor itthon van. Nálunk még sosem volt olyan, hogy ő ébredjen előttem, ő hozzon nekem ágyba reggelit vagy kávét vagy egyáltalán akármit. Lehetetlen túlaludni. És ezt már nem bírom idegekkel. 10.58 van és még mindig semmi jelét nem mutatja annak, hogy ébredni szeretne. Délután 1-kor indul dolgozni. Erősen gondolkodom, hogy szó nélkül összepakolom a gyerekeket és mire éjjel hazaér már nem leszünk itt. És akkor majd annyit alszik, amennyit akar. Annyi minden összejött egyszerre, hogy néha tényleg úgy érzem, hogy felúlmúlják ezek a dolgok az erőmet. Abból, amit kislánykoromban megálmodtam, a gyerekeken kívül semmi nem teljesült. Semmi. Igazából nem is voltak nagy terveim, de valahogy mégsem jöttek össze. Hiszek az előző életekben és abban is, hogy azért "kell" visszatérnünk ide, hogy régi hibáinkból tanulva más utakat járjunk, mindig egy szellemi szinttel felljebb jutva. Ebben az életben már tudom, hogy mit csinálnék másképp. Itt bevégeztetett volna, vagy mifene? Egyszerűen képtelen vagyok változtatni az életemet, elsodornak a hétköznapok és azon kapom magam, hogy lassan 30 éves vagyok és semmi kézzel foghatót nem értem el ebben az életben. Emlékszem, általános iskolában az osztályfőnököm megjegyezte, hogy én voltam az egyetlen, aki a 3 megjelölt iskola közül 3 tök különbözőt jelölt be. Az egyiket azért, mert apu akarta, a másik kettőt azért, mert mindkettőt szerettem volna. Ez annyira nagy baj? Viszont már akkor is látszott, hogy fogalmam nincs, mit szeretnék kezdeni az életemmel. Azt tudtam, hogy gyerekeket akarok, de ezen kívül semmi mást. Szerettem volna egy olyan szakmát, ami a hivatásom lehet. Nem jött össze, felvettek oda, ahova apum szerette volna. Nyilván ezen az úton maradtam. Mindenről lecsúsztam. Nem akarok túl nagy szavakat használni, és isten ments, hogy bárkit is megbántsak, főleg Balázst nem akarom, de elkerült a mindent elsöprő, nagy romantikus, regénybe illő szerelem is. Nagyon szeretem Balázst, de nem erről álmodoztam. Jó, tudom, hogy nem lehet egy életet álmokra alapozni, de annyi embert látod, jobban mondva annyi párt, akikre ha ránézek, látom, hogy igen, őket egymásnak teremtették. A két fél egymásra talált. Balázs az én másik felem, de valahogy nagyon elcseszettül lettünk mi párosítva. Mint tűz és víz...ég és föld...fekete és fehér...Talán épp ettől illünk úgy össze? Nem tudom, de néha tényleg elgondolkozom azon, hogy miért nem érdemlem meg a meghitt, nyugodt családi életet, ahol nem azon kell szenvedni, hogy melyikünk alszik többet és ha megyünk valahova, ne azért kelljen szidkozódnom, hogy már megint késésben vagyunk. Ez teszi ki mostanában a mindennapokat. Persze vannak tökéletes pillanatok, amikor azt kívánom, hogy sose múljon el, de egyre jobban érzem ennek a kapcsolatnak a súlyát. De hiába. Szeretem. Én választottam, én vállaltam a vele járó nehézségeket. És ismét csak azt tudom írni, hogy szeretem...és még mindig alszik.

Csongi, először is köszönöm a javaslatot, aranyos vagy, hogy segíteni próbálsz!

Többek közt kettes program is szokott lenni Lolával, apa és Domi nélkül. De még dolgozom az ügyön :) Remélem csak én látom ilyen borúsan a helyzetet, és valójában nem ilyen vészes a dolog. Úgy döntöttem, hogy befejezem mára a rimánkodást. Inkább leírom milyen gonoszságos voltam ma...Exemet megtaláltam iwiw-en. Exem kb 100eFt tartásdíjjal van -ismételten- elmaradva. Bunkó voltam. Az adatlapján ki van írva a munkáltatójának a neve, rákerestem hát a neten. Megtaláltam és szép kis levelet fogalmaztam nekik, majd küldtem el mailben, aminek a lényege az volt, hogy legjobb tudomásom szeirnt náluk dolgozik a blablabla...és bírósági végzésem van a tartásdíj fizetésből történő letiltatására...amennyiben ez valóban így van, jelezzék, és küldök egy hiteles fénymásolatot nekik a bírósági végzésről. Na nehogymá asziggye, hogy azért, mert decemberben végrehajtó segítségével kifizette a tartozását, akkor már nincs is lánya -megint-...Na szóval nagy vonalakban ennyi. Majd ha lesz erőm, leírom az előzményeket, most egyenlőre nincs hozzá türelmem sem és erőm sem